Blogolj!

A baloldalnak most sem sikerült elhallgattatni a magyar embereket


Ahogy azzal már mi is több ízben foglalkoztunk, a baloldal minden eszközzel azon volt, hogy megakadályozza a hétfőn lezárult nemzeti konzultációt, azonban most is csúnyán pofára estek, hiszen nem sikerült elhallgattatniuk a magyar embereket.

Már csak azért is, mert minden erőfeszítésük ellenére a mostani volt minden idők második legnépszerűbb konzultációja, ami egyben azt is jelzi, hogy a magyarok igenis fontosnak tartják elmondani véleményüket, az életüket és az ország jövőjét meghatározó kérdésekben.

Pedig az egész baloldal küzdött, mint disznó a jégen, hogy meggátolják a magyar embereket a véleménynyilvánításban: Gyurcsányék, a szocialisták, a momentumosok, az LMP-sek, a jobbikosok mind próbálták lebeszélni az embereket arról, hogy részt vegyenek a konzultációban - mondta Halász János Fidesz-frakciószóvivő az nemzeti konzultációval kapcsolatban kiadott közleményében. Elég csak azokra az aljas húzásokra gondolnunk, amikor begyűjtötték, széttépték, vagy éppen a postaládából lopták ki a kérdőíveket. Persze mindezt a nagy szólásszabadság, és Magyarország érdekében.

Egy szó, mint száz, ismételten oda lyukadunk ki, mint eddig már oly sokszor, hogy ők soha nem a magyar emberek akaratát, hanem idegen hatalmak megrendelését teljesítik.

"Ha rajtuk múlik, akkor ez most is így lenne, a koronavírus-járvány miatti válságkezelésben, a gazdaságpolitikában és a bevándorláspolitikában is feladnák a nemzeti érdekeket"

- fogalmazott Halász János, majd megköszönte mindazoknak, akik részt vettek a konzultáción, és nem ültek fel a baloldal akcióinak.

Azért a fel a fejjel a baloldalon, talán majd egyszer, egy messzi-messzi galaxisban összejönnek a magyar emberek elleni áskálódásaik…

(Borító: demokrata.hu)

https://jp.blogstar.hu/./pages/jp/contents/blog/99733/pics/lead_800x600.jpg
balliberális,baloldal,Fidesz,gyurcsány ferenc,jobbik,lmp,Magyarország,momentum,nemzeti konzultáció
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?