Blogolj!
Brüsszelita Pista azt találta mondani, akkora őskövület, hogy nem tudna kilépni az MSZP-ből, legfeljebb az MSZP belőle. Szolzsenyicin után szabadon: fején találta a szöget a rókavigyorú vörös.
Címkék: mszp, Ujhelyi István
Dorogi László
2020.02.27.
A félelem gyakran esztelen pánikot és paranoiát szül, ami persze tök jól jön egyeseknek. Mielőtt azonban mindenki vadul kapkodna a szájmaszkok után - tudom, tudom, már elkéstem -, vizsgáljunk meg néhány érdekes számadatot.
Címkék: koronavírus
2020.02.26.
A románok az utóbbi időben már többször is bebizonyították, hogy micsoda intelligenciával tudják kezelni a világban tomboló koronavírus-járvány okozta pánikot.
Az érzelmi túlfröccsenései által rángatott szertelen lila brüsszelita talán azt fájlalja, hogy még nem üldögélt az EP-ben, mikor a bevándorláspárti balliberálisok megszavazták a boszorkányüldöző, magyarellenes állásfoglalást.
Emlékszünk még a Ráday utca református kollégium leégésére. Napokig ezzel volt tele a sajtó és amellett, hogy az épületben is hatalmas kár keletkezett, megtudhattuk, hogy egy többgyermekes édesapa is életét vesztette a tűzben.
A Demokratikus Koalíció jó kukásautó módjára zabálja fel a magyar közélet balliberális szemetét, ám a bendője még közel sem telt meg.
2020.02.20.
Mikor már azt hinnénk, hogy nem jöhet újabb agymenés a románoktól előállnak egy ritka undorító sztorival.
A Párbeszéd hivatásos hisztizője minden jel szerint súlyosan féltékeny Varga Judit igazságügyi miniszterre. Amit mondjuk meg tudunk érteni. Kinek a pap, kinek a papné, de ez a verseny azért finoman szólva is lefutottnak tűnik...
Ragnar Volarus
2020.02.15.
Azért van annak némi diszkrét bája, amikor ugye a fenntartható jövőről papolunk, majd kiírtunk egy hatalmas erdőt. Ahogy a Tesla.
Dorogi László
2020.02.14.
Milyen csodálatos kifejezés, nem? Klímamigráns. Azonnal el is magyarázom, mit kell ez alatt érteni, de annyi bizonyos, hogy a németek nem nagyon szeretnének több ilyet látni az országukban.
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?